
A cég 2021-ben alakult, előtte, mint egyéni vállalkozó voltam, mint szobafestő. Növekvő megrendelés illetve tevékenység bővítés miatt létszámnövelésre volt szükség. Közintézmények, lakás, ház teljes belső átalakítását, felújítását is vállaljuk.
Szakértelem, gyorsaság, mobilitás és versenyképes árak. Ezen elveket alapul véve vagyunk jelen 2020 óta.
Jól tudjuk, hogy minden építkezés előkészületeiben, kivitelezésében, felújításban vagy éppen a befejező építőmesteri munkálatokban szükség van egy jó csapatra, akik nemcsak kézben tartják és megvalósítják a terveket, hanem akiknek éppoly szívügyük az Ön által megálmodott épület.
Több éve együtt dolgozó, összeszokott szakembereink komplett felújítást és belső építészeti munkákat is vállalnak a lehető legrövidebb időn belül, az ország bármely pontján az Ön igényeit és vágyait szem előtt tartva.
Legyen szó családi házról, gazdasági vagy közösségi épületekről, közintézményekről, mi szakértelmünkkel biztosítjuk, hogy tökéletes legyen a végeredmény.
Cégünk évek óta olyan stabil alvállalkozókkal dolgozik, akik szintén szívügyüknek tekintik az építészetet, egyfajta művészetnek, alkotásnak és nem lelketlen munkának, amit felületesen is el lehet végezni

Festés és mázolás

Padló kiegyenlítés

Térkövezés

Burkolás

Gipszkartonozás

Generálkivitelezés